
9. Zoe ötödik rész

Berry és Mary pénteken utaznak Los Angelesbe, a repülőtéren Zoe és Robert várja őket.
Útközben Santa Monica felé megtudják, hogy Robert a héten átköltözött vér szerinti szüleihez, Charly korábbi házába, ami néhány száz méterre van csak a jelenlegi nagy házától.
A telken a kisebbik ház felújítását elkezdték, és február végén, ha elkészül, Robert nevelőszülei is odaköltöznek. Mindent felszámolnak Denverben, a fiú nevelőanyja Charly irodájában dolgozik majd, míg férjének könyvelő irodát nyitnak. Már felmondtak munkahelyeiken, február közepén kezdenek Los Angelesben új életet. Két hétig, amíg a házuk elkészül, egy motelben laknak majd. Nagyon felbolydult az élet a három családban, ezt a merőben új helyzetet még lelkileg fel kell dolgozniuk.
Robert nevelőszülei nagyon boldogok, hogy fiúk megtalálta természetes szüleit, de a várható változásokat főként lelkileg még fel kell dolgozniuk.
Zoe hét közben volt New Yorkban három napot. Ebből egyet Berry rokonaival együtt töltött. Közben megnézett két színházi előadást, egyiket a fiú nagynénjével, és annak leendő vejével. A menyasszonnyal csak skypen tudott beszélni, ő most Új-Zélandon van, az ottani kormány megbízásából dolgozik egy projekten. Minderről be akar számolni Berrynek, de ő leinti.
- Mindent tudok, tegnap beszéltem skypen Estherrel. Azt mondja, minden rendben van a zátonyon, csak John, a szülei és nagyszülei hiányoznak, így ebben a sorrendben. És anyám is minden nap beszél a nővérével, így már azt is tudom, hogy milyen volt az előadás.
Megérkeznek Charly házába, természetesen ott várják őket Robert szülei is.
Mindnyájan megvacsoráznak, beszélgetnek egy órát, utána a fiatalok felmennek a medenceszintre. Úszkálnak, szaunáznak, beülnek a jakuzziba, és a következő két nap programjáról beszélgetnek. Éjfél van, amikor lemennek, Charlyék már visszavonultak a szobájukba.
Mary és Robert átmennek a fiú szüleinek lakásába, a lány most látja, hogy szerelme lakrészét milyen modern új bútorokkal rendezte be barátja. A korábbi nagyszoba most egy térelválasztóval ketté van osztva, a helyiség egyharmad részét hálószobának, a nagyobb részt nappalinak alakították ki.
Zoe ezen az estén nem megy haza, az utóbbi időben többet alszik a szüleinél a régi lakrészében, mint a saját lakásában. Ezt el is mondja a fiúnak, aki megkérdezi.
- Érdemes a lakásodat fenntartani ezek után?
- Gondoltam rá, hogy teljesen visszaköltözöm, már nem kell a szüleim előtt dugdosni az aktuális szeretőimet.
- Esetleg javasolhatok más dugdosni valót?
Választ már nem kap a kérdésére, mert a lány ráül a hanyatt fekvő fiúra előrehajolva, és csókolóznak. Közben felsőtestét gyengéden mozgatja jobbra és balra, két mellbimbója lágyan dörzsölgeti a fiú mellkasát, és ettől mindketten nagyon beindulnak. Felül, lovagló pózba, ütemesen mozgatja a testét föl és le, közben oldal irányban kígyózik. A fiú két tenyerével a lány feneke alá nyúl, így a mozgás ütemét össze tudják hangolni. Előtte ott vonaglik a gyönyörű női test, a két csodálatos mell mintha önállósította volna magát, ugrál le és fel. Vissza kell fognia magát, hogy ne szaladjon túlságosan előre a mámor alagútjában. A sok mesterkurzusnak köszönhetően, agyában ilyenkor be tudja kapcsolni azt a szerkezetet, ami lassítja a rohanást a gyönyörhöz vezető úton. A lány átfordul fordított lovagló pózba, de egy pillanatra sem engedi ki magából a drága testrészt. Így folytatja tovább az ütemes mozgást, mert így kapja a "G" pontja a legintenzívebb ingereket. Lassítják a tempót, már mindketten a csúcson vannak, és szeretnék a gyönyört minél hosszabb ideig élvezni. Aztán a lány megmerevedik, érzi, hogy a férfi langyos testnedvei egész belsejét beterítik. És így várakozik hosszú másodpercekig, amíg a benne munkálkodó kemény erő enyhülését érzi, aztán lehuppan az ágyra a fiú mellé, eldőlve, mint egy krumpliszsák. Megszólalni most egyikük sem tud, de egy perc múlva mindketten mély álomba zuhannak.
Szombaton délelőtt utoljára Mary és Robert ébrednek fel. Amikor átjönnek a nagy házba és megreggeliznek, már tíz óra is elmúlt. A család többi tagja már túl van az első étkezésen, Robert anyja, és Caro már a konyhában nyüzsögnek, készítik az ebédet.
A fiatalok Charlyval és Caroval együtt felmennek az uszoda szintre. Mindenki leússza a külső medencében a maga távolságát, szaunáznak, és bemennek a jakuzziba. Két órakor ülnek az asztalhoz, kényelmesen megebédelnek, és ahányan vannak, annyi felé beszélnek, mint egy nagy olasz család. Utána a két fiatal pár elvonul azzal az indokkal, hogy az éjszakai parti előtt pihenniük kell.
Este nyolc órakor a két fiatal pár és Charly elmennek egy partira. Caroline már csak az otthoni összejöveteleken vesz részt, mint háziasszony. Elég neki jó pofizni olyankor, jobban szereti családi, vagy szűkebb baráti körben tölteni az idejét. A színészvilág álságos, képmutató, és üres fecsegései nem érdeklik. Korábban is csak a férje iránti szeretetből erőszakolta meg magát. Tudta Charlynak milyen fontos, hogy ezekben a körökben mutogassa őt, mint egy trófeát. De amióta a lányuk felnőtt, és elfoglalta a helyét apja oldalán a cégben, mindenki jól járt. Charly még büszkébben mutogatja a lányát, aki ráadásul szakmabeli. Caroline ilyenkor nyugodtan dolgozhat a műtermében, és Zoenak sincs ellenére, hogy ezzel az eszement bandával töltse el azokat az estéket.
Caro most nagyon örül, hogy gyermeke választottja egy szakmán kívüli férfi. Mindig aggódva figyelte, amikor a lány valamelyik ügyeletes szépfiú sztárjával keveredett rövidebb, vagy kicsit hosszabb kalandba.
Szerencsére lányának ezek a kapcsolatok soha nem jelentettek többet a szimpla szexualitásnál.
A mai partit a napokban elkészült filmjük főszereplője adja, a munka befejezésének tiszteletére, és a teljes stáb jelen lesz.
Az út még fél óráig sem tart, a szívtipró Malibuban a Pacific Coast országút melletti birtokán lakik.
Megérkeznek a házhoz, aminek két része van, egyik szabályos hatszög, két szemben lévő oldala között a távolság huszonöt méter, a másik része egy tíz méterszer ötven méteres téglalap. A hatszög közvetlenül a tengerpartra épült, egyik csúcsa a homokos parttal találkozik. A csúcs melletti két oldal teljes üvegfalán át az óceán látható, mindkét falon óriási tolóajtóval, az egyik előtt terasz, másik előtt kis csobbanó medence. A csúcstól egyik irányba további három oldal teljesen üvegezett, és a hatodik oldalán épült össze a két épületrész, kicsit egymásba tolva. A hosszú téglalap a hatszögtől az országút felé nyúlik be az ősparkba.
A hatszög alakú épületrész kétszintes, az egész alsó rész egy légtérben látja el a nappali funkcióját. A téglalappal közös oldalon van az étkező, egy lépcsővel magasabbra emelve. Az étkező rész közepén van az átjáró a téglalap alakú épületrészbe, és a felső szintre vezető lépcsőhöz. Fent a hatszög belsejében egy három méteres átrium van, teteje üvegburával lezárva. A hatszög hat egyenlő cikkre van felosztva, a lépcső felöli rész maga az előtér. Az átrium körül két méteres közlekedő, derékmagasságban díszes korláttal, és innen nyílik körben öt egyforma szoba. A szobákban az ajtó mögött belépő, egyik oldalán fürdőszoba, másik oldalán gardrób, szemben a nagyméretű hálószoba, a külső falak teljesen beüvegezve. A fürdőszobák tetején opálüveggel borított kör alakú kupola biztosítja a természetes világítást.
A téglalap alakú szárnyban az étkező mellett van a konyha, és további helyiségek, változatos funkciókkal. Az út felöl, a ház végében van a vetítőhelyiség. Ez a szárny egy szintes, csak a lépcsőház mellett van a második szint beépítve. Itt kerültek elhelyezésre az öltözők zuhanyzókkal, szaunák, kondi terem, és kijárat a tetőre a huszonöt méteres medencéhez. A medence körül burkolt napozóterasz, a körülötte lévő fák teljes takarásában.
A partira nyolc órától érkeznek a vendégek, őket három pincér folyamatosan kínálja itallal és apró falatkákkal. Beindul a látványkonyha, egy michelin csillagos szakács közreműködésével, és a koktélokat egy világbajnok mixer készíti.
Zoe a film társ producere, megkeresi Berryt, akit már szednek szét a műanyag cicák, egymást letaposva a megszerzendő trófeáért. Odébb Maryt ostromolja egyszerre fél tucat szívtipró, és a következő pillanatban már őt is körüldongják a döglegyek. Robertre is készül lecsapni néhány vámpír, miközben ő a parti résztvevőit fotózza.
Azután a társaság nagyobb része átvonul a vetítőbe, és megnézik a film első vágott kópiáját.
Már későre jár, lassan kopik a társaság, és az utolsó vendégek között Charly csapata is hazaindul. Amikor megérkeznek hajnali négy óra van.
Vasárnap mire felkelnek, elkészül az ebéd, ezért a reggelit kihagyják. Délután a két fiatal pár még elvonul a szobájukba, és este négyesben kimennek a repülőtérre.
A rövid repülőúton hazafelé Berry
elgondolkodik azon, hogy milyen jó együtt lenni a menyasszonyával. Mennyire
messzire jutott a testiségben az a félszeg kisfiú, akinek annakidején egy
felnőtt nő elvette a szüzességét.